2015. július 1., szerda

Szülinap-Az első

Sziasztok!
Hát, mit is mondjak? Emlékszem, amikor tavaly ezen a napon fogtam a vázlatfüzetemet, még egyszer átolvastam a prológust, amit leírtam, és elhatározam, hogy ezt szeretném megmutatni másoknak is. A nevén furcsamód nem vaciláltam sokat, tulajdonképpen el sem tudtam volna képzelni más címet, mint A szellemlány. Szóval bemásoltam a prológust, szerkesztgettem, chat-et készítettem, meg oldalakat. Még aznap kikerült tehát a "0. rész". Majd rögtön ezután kihagytam egy hónapot. Írtam a habostortát és ez szinte felejtve lett. De aztán csak folytattam és őrülök is neki, hogy nem hagytam abba. A új részek folyamatosan érkeztek, az első blogversenyen, amin indultam, a prológusommal 3. helyezést értem el. Visszaolvasva azokat a részeket, örömmel tapasztalom, hogy A szellemlány írása közben sokat fejlődtem. Kis zöldfülű voltam és még most sem vagyok profi, de azért már az sem. 
Egyre több versenyre neveztem ezt és a habostortát, és A szellemlány mindig jobb helyezéseket ért el.
Így Az élet nem habostortát hanyagoltam (mára csak én tekinthetem meg) és inkább ezzel foglalkoztam. A versenyek eredményei adtak nekem annyi önbizalmat, hogy tovább írtam ezt a sztorit. Az év elején (főleg februárban és márciusban) nagyon sokat sírtam, szomorkodtam, akkor könnyebb volt megalkotni a részeket, mert hát valljuk be, A szellemlány nem éppen egy vidám történet. Aztán áprilisban közétettem a 23.részt és utána semmi. Májusban végig boldog voltam, nem nagyon tudtam a saját életemből merítkezni és persze el voltam foglalva a nagy év végi hajrával is, nem került fel a folytatás. És azóta sem. Most pedig elérkeztünk ehhez a naphoz, az irományom 1 éves szülinapjához. Fogalmam sincs, hogy mi lesz ezután, de ami eddig történt, az nekem az "írónak" csodálatos volt. Az biztos, hogy nem hagyom így, befejezetlenül, mert, ha valamitől nagyon ki tudok akadni, hát ettől biztos. 
Azt hiszem ennyi. 

Kitty Charmmy

2015. június 20., szombat

Sajnálom!

Sziasztok!

Ezúton szeretnék elnézést kérni minden kedves és kitartóolvasómtól, amiért így eltűntem. Nem fogok kifogásokat találni, hogy miért nem írtam. Most, hogy nyár van és több az időm, minden erőmmel azon leszek, hogy folytatni tudjam a történetet de nem ígérek semmit.

Kitty Charmmy

2015. április 20., hétfő

♣♣♣23.rész♣♣♣

Sziasztok! Bocsánat,bocsánat és bocsánat a késésért! Sajnálom, ilyen szétszórt vagyok! Ugyanakkor köszönöm, hogy ti még így is itt vagytok nekem! 6 (nyilvános) feliratkozóvá növekedett a csapat és 5600+ az oldalmegjelenítések száma. Íme a rész:

A tisztító tűzben ébredtem, körülöttem volt minden itteni barátom: Curtis, Jason, Percy és Alton is.
- Sziasztok! - köszöntem, de választ csak a legutolsótól kaptam.
- Helló! - furán néztem a többiekre, majd még egyszer köszöntem, de még mindig nem mondtak semmit. - hozzám sem szólt még itt senki, csak te. Olyan mintha nem látnának minket.
Odamentem Curtis mellé és megkopogtattam a vállát. A fiú tényleg nem reagált semmit.
- És most mit csináljunk? - kérdeztem tanácstalanul.  Sajnos egy szintén elkeseredett tekintettel néztem szembe. - Mindjárt jövök.
Természetesen az emberemhez mentem, aki szerencsére látott. Nagyjából felvázoltam neki a helyzetet, majd érdeklődve néztem rá.
- Meddig marad ez így?
-  Tennetek kell valamit, Altonnal együtt, de azt nem mondhatom el, hogy mit. Azt követően rögtön visszaáll minden olyanná, mint volt.
- Mert milyen volt? - nevettem el magam és visszamentem Altonhoz.
- Azt mondta az ember, hogy közösen kell elvégeznünk valamit és utána visszaváltozunk.
 - És mit?
- Azt nem tudjuk.
- Hát, én legelőször kiborítanám az összes többi kék szert, hogy más szellemben ne tegyen kárt.
- Úúúú, veled mehetek? - dörzsöltem össze kék szememet és arcomon megjelent egy kislányos vigyor.
- Persze!
A fiúval elmentünk a KÁVÉ a BÁZISHOZ. Legalábbis elmondása szerint ők így hívják. A raktárba vettük az irányt, ami egy hosszú folyosó volt, tele ezekkel a „szellemirtós” cuccokkal.


Háát, nem gondoltam, hogy ilyen sok lesz abból a folyadékból, úgyhogy elég kedvetlenül húztam el a számat.
- Nem baj, ha inkább megyek?  - kérdeztem félve.
-  Menj csak nyugodtan. Ha bármi baj van, itt leszek. - mutatott körbe.
- Oké. Vigyázz, nehogy magadra önts valamit! - mosolyodtam el. - Szia!

Gondoltam, akkor addig tovább folytatom a küldetést, úgyhogy egy újabb rokonomhoz vettem az irányt. Szerencsére ő nem ijedt meg tőlem, így le tudtuk rendezni a dolgokat. Egy bőrszínű nyakkal és mosolygó fejjel indultam vissza.

Az eget teljesen beborították a felhők és szürke színe sem árulkodott sok jóról. Hirtelen nagyot dörgött felettem, mire összerezzentem és sietőssé vettem a tempót. Az eső nem várt meg, sűrűn ömleni kezdett. 
Hajamat fogva rohantam, a járdát nézve.


Már majdnem megérkeztem a házunkhoz, mikor nekimentem valakinek. A földre estünk mindketten.
- Miért nem nézel a lábad elé? - kérdezte, majd felnézett. Homer volt, az egyik volt évfolyamtársam. - Abigai, te mit keresel itt? Nem…meghaltál?
- Te látsz?





2015. április 3., péntek

♣♣♣22.rész♣♣♣

Sziasztok!
 Rettenetesen sajnálom, amiért nem jöttem időben az új résszel. Igazából fejben már teljesen megvolt,  papírra vetni azonban lusta voltam. Nem fog nekem menni ez az időhöz kötés, mert ha kényszerből írom, akkor hamar elmegy tőle a kedvem is és nem is lesznek jók a részek. Szóval sajnálom, ha nem szombaton teszem közzé, hanem mondjuk kedden, vagy akkor, amikor végre sikerül befejeznem.

A „KÁVÉ” csapat 4 tagból áll: Kyle-ból, Alton-ból, Vonnie-ból és Elroy-ból. Tehát 3 fiúról és egy lányról van szó. Mind huszonévesek, szóval lazák, de a maguk módján mégiscsak elkötelezettek. Egyszer hallottam egy interjújukat, amiben valami ilyesmit nyilatkoztak:

Kiskoromban halt meg a húgom, Vallery és nem sokkal a temetése után, amikor egyedül voltam otthon, megjelent előttem szellemként. Ezt elmondtam a legjobb barátomnak, Elroy-nak és elhatároztuk, hogy ketten megalapítjuk a „KÁVÉ”-t. Kyle és Alton pedig nemsokára szintén a csapat tagjává váltak.

Szóval szegény Valllery nem tudta teljesíteni a küldetését, mert nővérkéje egy szimpla „ Jó, megbocsátok” helyett, üldözni kezdte őt és az összes többi szellemet, tehát minket is.



Hamarosan meg is érkeztek tehát Aimee-ékhez, egy kamionszerű járgánnyal. Eléggé flancosan nézett ki: Az egész tele volt szellemhez hasonló firkálmányokkal és óriási kacskarigós betűkkel a KÁVÉ felirat is felkerült a járműre. A kocsiból hárman léptek ki, aminek nem is tulajdonítottam túl nagy jelentőséget. 

A csapatuk vezetője egyértelműen Vonnie volt, aki rágót csattogtatva indult meg az ajtó felé. Hosszú, lenszőke haja keresztezte sápadt arcát, amin szinte felragyogott tengerkék szeme, amelyből hiányzott egy fény. A vidámság fényét valahogy sehol sem bírtam felfedezni benne. A magas lány határozottan lépkedett az ajtó elé, majd megnyomta a csengőt. Aimee édesanyja nyitott ajtót és leírta a számára szokatlan helyzetet.



Ezt követően pedig Vonnie közölte, hogy rendben, akkor neki is kezdenek a munkának és már hárman kezdték kutatni a házat. Én csak értetlenül néztem le az emeletről. Nem értettem, hogy mégis milyen munkának kezdenek neki és, hogy mi a kezükben az a kameraszerű tárgy, amivel lent már mindent átvizsgáltak.  Váratlanul irányították felém, nem volt időm sehová sem menni. Én csak megdermedten álltam, még pislogni sem mertem, de mindegy volt. Elroy, aki a tárgy mögött állt, felkiáltott:

- Megtaláltam. - A lány ekkor a szemére rakott kontaktlencsének tűnő izét, majd átvizsgálta ő is az emeletet és neki is megállapodott a tekintete rajtam. Kyle felé bólintott, aki pedig egy üveget vett elő, melyben kissé ragadós állagú, kék színű folyadék volt. Átszaladtam Aimee szobájába, de ez teljesen felesleges volt, mert Vonnie, aki időközben szintén feljött a lépcsőn, mindezt látta. A kezében volt a spray alakú üveg is az ujja már rajta is volt a végén, fújásra felkészülve. Ezt pedig meg is tette. Azonban hirtelen valaki megragadta a karom és leugrott velem az emeletről. Nem fájt. Egy csöppet sem. Csodálkozva néztem a mellettem álló srácra, aki segített.

- Helló! Alton vagyok.

- Szia! Én meg Abigail. Te voltál a 4. tag?

- Igen, csak egy kísértet vadászatkor fel kellett másznom a tetőre és leestem. Azóta a szellemek oldalán állok. - mosolyodott el.

- És tudod, mik azok a fura cuccok?

- Persze. Az a kamera különleges, mert belenézve tényleg láthatod a szellemeket. A kontaktlencse pedig szintén ilyen, csak az praktikusabb. Az a spray pedig veszélyes ránk nézve.

- Ajjaj. - nyögtem ki. - És megpróbáltál már beszélni velük, mióta meghaltál?

- Igen, már másnap elmentem a bázisukra, de amint megláttak, engem is le akartak fújni. Azóta inkább nem is próbálkozok.

- És mikor haltál meg?

- Még októberben, 12-én.

- Pont akkor van a szülinapom. És a bocsánatkérésekkel hogy állsz?

- Egész jól. Bár fogalmam sincs, hogy Kyle-ékkal mi lesz, de csak megoldom valahogy.

Még beszélgettem Altonnal és mind ketten teljesen megfeledkeztünk arról, hogy ott vagyunk a nappali kellős közepén. Ezért is nem tudtunk arra felkészülni, hogy Vonnie felbukkanva a semmiből, az arcunkra fújja azt a nagy adag, kék löttyöt…