Sziasztok!
Itt vagyok az új résszel, Már most mondom, hogy jővő héten nem biztos, hogy tudom hozni, mert felvételit írok és szerintem nem leszek valami emberi állapotban. Bocsánat!
- Végülis olyan lennél, mint egy hivatalos rendőr.
- Hát...én még nem tudom.- mondtam elbizonytalanodva. Tényleg így volt. Elsőre majdnem rávágtam, hogy "igen", de aztán rájöttem, hogy jobban végig kéne gondolnom.
- Semmi baj! Van időd. Majd gyere be ide és mondd el a végleges döntésedet.
- Rendben. Jó napot!- köszöntem el, majd visszamentem Jasonért.
Éppen Rosaly-val játszottak valami fogócska szerűséget. Megkért, hogy ezt még hagy játsszák le, így én addig leültem a kertjükben lévő hintaágyukba és néztem őket. Nagyon aranyosak voltak. Jason sokszor ránevetett Ros-ra, amit a lány szinte teljesen viszonzott. Szinte. De láttam a szemében azt a szikrát, az egyetlen pici nyomát annak a szomorúságnak, amit érezhetett. Ezen el is töprengtem. Annyira a gondolataimba merültem, hogy először észre sem vettem Jasont, aki indulásra készen pattant oda mellém.
- Mehetünk. Szia, Rosaly! Szia Anya!
- Rendben. Viszlát!- köszöntem el én is, majd elindultunk a kisfiúval. Egyszer váratlanul megszólalt.
- Ros mondta, hogy holnap lesz a temetésem.
- Tudom. El szeretnél rá menni?
- Kicsit fura, de oké.
- Kibírod?- kérdeztem. Nekem is mondták anno anyáék, hogy mikor van, de én például nem akartam elmenni, mert nem hiszem, hogy kibírtam volna. Azért ijesztő lehet, ha az ember látja, hogy több méterrel a föld alá helyezik. Már a gondolatba is beleborzongtam.
- Erős leszek.- mondta Jason, kihúzva magát, mire én rámosolyogtam.
- Nem hiszem, hogy szégyen lenne ilyen helyzetben sírni.
A tisztítótűzben ott volt Curtis és mellette egy idegen kisfiú álldogált. Olyan egyidős lehetett a mellettem sétáló kisgyerekkel. Curt szomorúan bámult maga elé, úgyhogy megkérdeztem mi a baja.
- Bemutatom nektek az unokatestvérem, Percy-t, aki az előbb halt meg autóbalesetben. Az édesanyja is valószínűleg nemsokára idekerül, az édesapja kómába esett- egyre nehezebben tartotta magát.
Lehajoltam a kisfiúhoz, megfogtam mind a két vállát és a szemébe néztem.
Meg akartam nyugtatni, de amint belenéztem abba a kerek zöld szempárba, amiből egyre csak folyt a könny, mint egy záporeső, én is elsírtam magam. Zokogva öleltem át és megpróbáltam kimondani egy értelmes mondatot:
-Semmi baj Percy, minden rendben lesz!- pedig tudtam, hogy nem. Az anyukája sajnos vélhetően ugyanide kerül és az is lehet, hogy az édesapjával soha többet nem fog tudni beszélni. De ezt csak nem mondhattam.
Ekkor beigazolódott, amitől féltem. Egy pár pillanattal később egy nő jelent meg a társaságunkban, aki bőgve szorongatta az ugyancsak új jövevényt. Curt a karjára hajtotta a fejét.
Mindeközben Jason egyszer csak megszólalt:
- Percy ugye? Én Jason vagyok és nemrég haltam meg. Hasonló helyzetben, mint te, de tudom, hogy neked rosszabb. Abban is tisztában vagyok, hogy nehéz elfogadni. De gondolj bele! Sajnos ezen mit sem tudsz változtatni! Nem tudod visszacsinálni azzal, hogy sírsz. Ezzel nem érsz el semmit, csak azt, hogy amíg ezt csinálod, erre gondolsz és egyre jobban az uralma alá vesz a fájdalom.- itt befejezte a monológját. Mindenki kikerekedett szemekkel nézett rá. Az édesanya meg is sértődött és már el is akarta rángatni Percyt, azonban ő nemet intett.
- Igazad van, tényleg. Csak még most fogtam fel és...- itt megakadt és megint könnybe lábadt a szeme-...és nagyon fáj.
- Persze, ez normális. Ne hidd azt, hogy én nem bőgtem folyamatosan vagy egy óráig! Idő kell, nekem ennyi kellett. Bocs, én is hülye vagyok, hogy ezt így rögtön a fejedhez vágom, mikor kb. 15 perce haltál meg.
- Nincs harag. Most kérlek egy kicsit hagyjatok! Utána ígérem nekikezdek betartani azokat, amiket mondtál.
Amikor ő és az édesanyja távoztak, én rögtön kérdőre vontam Jasont.
- Te ilyen vagy?
- Hát, voltaképpen igen. Ilyen voltam, ilyen vagyok és ha minden igaz, ilyen leszek. Nem egyszer veszekedtem már emiatt.
- Na, azt elhiszem.Viszont most szerintem inkább szereztél egy barátot.
- Szerintem is- vágta rá a fiú. Curtis, aki eközben felemelte a fejét, szintén elismerően nézett rá.
- Ezt nekem is tanítsd meg!
- Oké- röhögte el magát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése